Lélekremegések 2017

Tátrai anziksz

HA NEM SZÓLAL MEG AZ ORGONA
ott
akkor
csak szépen elüldögéltem volna, hogy
milyen hosszú utat tettünk meg,
milyen kutya meleg van,
milyen megöregedni, és nem bírni a hegymenetet,
milyen fóbiám kezd lenni a tömegtől,
milyen sok nyavalyám kezd lenni…
DE MEGSZÓLALT AZ ORGONA
beleremegtek a falak
beleremegett az egész eddigi éltem, hogy
milyen semmi voltam mindig, és maradtam is, és
milyen feneketlen szakadékból húztál ki,
milyen kifeszített kötélen lebegtem még sokáig felette,

milyen küzdelmes út várt rám túlélve,
milyen élethegyeken kellett még túllennem…
ÉS CSAK ZENGETT AZ ORGONA
beleremegett a lelkem,
Istenem, te mellettem, velem
élted ezeket végig,
mivel érdemlem meg ezt a kegyelmet,
mily csoda ez, mit meg sem érdemlek,
ezer meg ezer tengerszemek telnek meg
hálakönnyeimmel,
melyek csak ömlenek,
mint kinn a hirtelen kelt zúgó zivatar;
AZ ORGONA ELHALLGAT
néma áhitat,
kezdődik a szertartás,
lecsendesült lelkem
boldogságos nyugalomba merülve…

Istenem,
hosszú utat tettünk meg,
megérkeztünk
Egymáshoz.